Aquarius Élet-Mű-Hely-Alapítvány

Dóra szüléstörténete 2023.01.03.

Az alábbi szüléstörténetet már egy második babás anyukától kaptam, aki ismétlésre jött el hozzám a párjával Komplex Szülésfelkészítőre, és mint majd olvashatjátok, egy szép gyors, természetes szülésben volt része a Duna Medical-ban. Gratulálok és sok boldogságot kívánok az egész családnak, Dóri, köszönjük, hogy megírtad a megélésedet és engedélyt kaptam a megosztására ??
"Kedves Éva!
Szeretném megosztani a pozitív szüléstörténetemet második kislányunk születéséről. 2022.12.14-e volt a szülés tervezett dátuma és a Duna Medical Centerrel kötöttünk szerződést alapcsomagra, választott orvossal. Mivel a doktornő, akinél az első kislányom született gátvédelemmel és természetes úton már csak itt vállal szülésvezetést, ezért esett a választás a DMC-re.
Már a kiírt dátum előtt 1 héttel távozott a nyákdugó és jósló fájásaim is voltak plusz hetek óta tartó szeméremcsont fájdalom, ezért azt gondoltam, hogy korábban fog beindulni a szülés. Végül nem így lett, dec. 14-én reggel mentünk az első CTG-re a Duna Medicalba (az alapcsomag csak a 40.héttől tartalmazza a CTG árát, előtte a magánrendelésen végezték a vizsgálatot). A CTG és az ultrahang sem mutatta jelét, hogy hamarosan beindulna a szülés, még a baba arcát is meg tudtuk nézni 5d-ben az ultrahangon. Engem már eléggé stresszelt a közelgő karácsony és szerettem volna ha karácsony előtt megszületik a kicsi, de tartottam is a szüléstől, mert már tudtam mi vár rám és a 3 éves kislányom sem hagyott nekem túl sok szabadidőt, hogy a szülésre tudjak koncentrálni. Emiatt úgy döntöttem dec. 14-én, hogy bevetek pár trükköt, csináltam babakommunikációs meditációt, ittam tonikot, és délután elmentem egyedül sétálni kb 4km-t, miközben próbáltam a szülésre hangolódni lelkiekben. Szerintem a séta meg is tette a hatását és amikor a kislányomat fektettem este 9 körül már éreztem erősebb görcsöket, de még nem tudtam biztosan hogy csak jósló vagy igazi. Ezután szokás szerint rendbe raktam a játékokat, konyhát, nappalit, lezuhanyoztam és rendeltem pár hiányzó karácsonyi ajándékot. Este 11 körül a fájások erősödtek és akkor már gondoltam, hogy ezek igaziak lesznek, a Férjem tanácsára azonban még pihentem egy kicsit, aki éppen a foci VB elődöntőjét nézte. ?? Szóval aludtam kb 50 percet, amikor felébredtem kimentem pisilni és azt éreztem hogy bepisiltem, de nem tudtam biztosan hogy a magzatvíz volt-e mert a WC-be ment a víz. Elkeztdem mérni a fájásokat, amik egyre egyre erősödtek, kb 5 percesek voltak. Felhívtam a választott orvosomat, aki szerencsére éppen ügyeletes volt a kórházban, azt javasolta hogy menjünk be a kórházba. Gyorsan bepakoltunk a kocsiba a kislányunkat pizsiben és téli overálban elvittük a nagyszülőkhöz, akik szerencsére a közelben laknak, és fél 1re beértünk a kórházba. Ahogy a kocsiból kiszálltam elfolyt a magzatvíz másik fele is. Ezután a kórházban csináltak egy gyors CTG-t, covid tesztet, megkaptam a kórházi hálóinget és átkísértek minket a kórházi szobába, ami gyönyörű dunai panorámás szoba volt, de a vajúdás alatt annyira nem tudtam értékelni. ?? A doktornőm megkérdezte, hogy akarok-e beöntést, mert nem kötelező protokoll a kórházban és inkább a kúpot javasolta, úgyhogy azt választottam (de ez is csak opcionális volt). 15 perc után hatott is a kúp. Ezután vénásan kaptam antibiotikumot ami 5 perc alatt lecsöpögött, mivel a strepptococcus eredményem pozitív volt. A vajúdáshoz vittünk be jóga matracot és kértünk fitnesz labdát, a matracon csináltam néhány gyakorlatot, de nem igazán esett jól és fáradt is voltam hozzá hajnalban, ezért leginkább a labdán rugóztam. A szülésznő és a doktornő magunkra hagyott minket a vajúdásnál és úgy volt, hogy reggel 6-kor néznek vissza hozzánk, de a nővér hívón el tudtuk érni őket. A Férjem tett be meditációs zenét és masszírozott is, ami a fájások közötti szünetekben jól esett. A légzéstechnikákat alkalmaztam és úgy érzem sokat segített a tágulásban. A fájások hamar 3 percesre váltottak és akkor már annyira fájt, hogy hívtuk a szülésznőt és csinált méhszáj vizsgálatot. Ezen a ponton szerettem volna EDA-t kérni, de már nem lehetett mert nem volt idő hogy kifejtse a hatását. Kiderült, hogy a méhszáj eltűnt és a tágulás is jó, ezért elindultunk a szülőszobára. Ahogy átsétáltam a folyosón még volt kb 3-4 erős fájásom, a szülőszobán pedig már éreztem a székelési ingert és hogy nyomnom kell. Gyorsan felfektettek az ágyra és máris a kitolási szakasznál voltunk. Annyira felgyorsult a folyamat, hogy a doktornő éppen hogy odaért a kitolási szakasz elejére. Szerencsére kb 4-5 tolófájással kint is volt a baba, sikerült gátvédelemmel és néhány felszíni sérüléssel megúsznom és hajnal 4:47-kor megszületett a kislányunk Flóra baba 3450g és 50 centivel. Összességében szerencsére gyors és könnyű szülés volt, ami hasonlított egy otthon szüléshez minimális orvosi beavatkozással, sokat lehettünk kettesben, nyugiban, viszont úgy éreztem hogy a 3 perces fájásoktól kezdve és a kitolási szakasz is sokkal jobban fájt, mint az előző szülés.
A kórházat csak ajánlani tudom, az orvosok, szülésznő, nővérek hozzáállása, kedvessége is sokat segített hogy ilyen szép szülésélményem legyen. A kórházi ellátás, ételek nagyon finomak és változatosak voltak, nem menza jellegű hanem ízletes éttermi minőségű ételeket kaptam. Az aranyóra alatt is végig magunkra hagytak minket, és már ott ügyesen szopizott a kicsi. A magzatmázat sem mosták le róla és nem vitték el egyből vizsgálatokra, lemérni csak az aranyóra letelte után jóval később. Kórházi szobaként azt kaptam meg, ahol vajúdtam és csodás volt a panorámás szobában “kipihenni” a szülést és eltölteni az első napokat.
Remélem a szülésélményem segíteni fog más kismamának is, hogy hasonló könnyű és gyors szülése legyen.
Dóra"

Kövess minket a Facebook-on!